1János 3,1

A Biblia beszámol nekünk arról, hogy mindannyian Isten teremtményei vagyunk. Ő akarta, hogy megszülessünk, és kivétel nélkül mindnyájunkat szeret. /Jn 3,16/
Pál apostol ezt így mondja el az athéni beszédében: „Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait.” /ApCsel 17,24-26/
Ez azt jelenti, hogy minden ember Isten gyermeke is egyben? Ez jól hangzik, de nem így van. Isten gyermekévé lenni, az egy egészen más dolog.
Akkor hogyan válhatunk Isten teremtményeiből Isten gyermekeivé?
Isten gyermekei azok, akik az Ő szeretetét elfogadták. Isten szeretetét elfogadni pedig nem csak azt jelenti, hogy Jézust jónak, szépnek, kedvesnek találom. Ennél sokkal többet jelent. Azt jelenti, hogy tudom és elhiszem, hogy nekem erre a szeretetre személyesen szükségem van. Hogy én Isten szeretete nélkül tovább élni nem tudok. S ezt azzal mutatom meg, hogy kész vagyok magamat mindenestől erre a szeretetre rábízni.
Az Atya irántunk való szeretete sokkal több egy feldobott, vallásos eszménél és hangulatnál. Ez a szeretet valóságosan megjelent ebben a világban: Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, Aki értünk, bűnösökért meghalt és harmadnapra feltámadt.
Isten így mutatta meg az irántunk, teremtményei iránt való szeretetét. És erre a valóságos szeretetre várja a mi valóságos válaszunkat.
Amikor Isten szeretetét úgy vesszük igénybe, hogy készek vagyunk hittel rábízni magunkat Őreá, akkor valami kimondhatatlan, örökkévaló, titokzatos csoda történik velünk: a Szentlélek munkája által újjászületünk. Megtérünk az élő Istenhez. A Jézus nélküli életünk lezáródik, és elkezdődik életünk új fejezete: a Jézussal való életünk.
Mi magunkat nem tudjuk Isten gyermekévé tenni. Semmilyen vallásos cselekedet nem tesz minket Isten gyermekeivé. Ez a csoda csak úgy történik meg, ha újjászületünk. Ha felülről, Isten Lelkétől beleszületünk az Isten országába. /Jn 3,8/
És ez mindenestől fogva Isten munkája bennünk. Így mondja ezt János apostol: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeink neveznek minket, és azok is vagyunk.”
Ez örömkiáltás, örömujjongás: Isten gyermekei vagyunk! Jézus vére által bocsánatot kaptunk a bűneinkre! Isten velünk van, jelenvalóvá lett az életünkben! Számíthatunk Rá, számíthatunk arra, hogy Ő megáld, megsegít, erőt ad ahhoz, hogy mindvégig megmaradjunk az Ő szeretetében. Segít eligazodni ebben az életben, és majd velünk lesz akkor is, ha eljön itt a végóra. Megadja nekünk, hogy megbékült szívvel és lélekkel átmehessünk az Ő örök dicsőségébe. Oda, ahol már többé semmi nem zavarja meg a Vele való közösséget, ahol már bűn nélkül Ővele örökké élhetünk.
Ha még te nem vagy Isten gyermeke, akkor fogadd be most az Ő szeretetét. Ha már az vagy, akkor örülj és ujjongj, köszönd meg Istennek az Ő irántad tanúsított szeretetét.
Imádkozzunk az ének szavaival: Királyi gyermek vagyok én, van nékem koronám. Megváltóm kegyelme enyém, nem hagy el soha már. Jézussal járom utamat, megfogva a kezét. Királyi gyermek vagyok én, és ez nekem elég.
Királyi gyermek vagyok én, van hófehér ruhám. Megváltóm vére mosta le ott fenn a Golgotán. Jézussal járom utamat, megfogva a kezét. Királyi gyermek vagyok én, és ez nekem elég.
Ámen
A fenti imádságot el is énekelhetjük: