Zofóniás könyve 1,14

Isten Igéjéből tudjuk, hogy egyszer eljön ennek a világkorszaknak az utolsó napja, amikor Isten ítéletet tart. Addig azonban Isten még nagy szeretettel és türelemmel hívogat mindenkit magához, felajánlja mindenki számára az Ő kegyelmét és bűnbocsátó szeretetét.
Isten többször is hív, többféleképpen szólít meg minden embert. Ez a kegyelmi időszak Isten ítéletéig tart, az Úr nagy napjáig. Addig lehet találkozni a kegyelmes Istennel, utána már csak az ítélő Istennel fog találkozni minden ember.
Isten hosszan tűr. Ő tud várni. Újból és újból figyelmezteti az engedetleneket, mert annyira szeret bennünket.
Ha nem hallgatunk az Ő megtérésre hívó szavára, ha nem fogadjuk el az intést és a helyreigazítást még időben, akkor a „harag napja lesz az a nap, nyomorúság és ínség napja, pusztítás és pusztulás napja, sötétség és ború napja, felhő és homály napja.” /Zof. 1,15/
Isten nem akarja, hogy az ítélettől rettegve töltsük el egész életünket. És azt sem akarja, hogy félelem töltse be a szívünket, ha Jézus második eljövetelére gondolunk.
Ezért időben figyelmeztet, és fel akar készíteni minket az ítélet napjára. Szentlelke által megszólít, és arra kér, hogy rendezzük el a Vele való kapcsolatunkat. Vegyünk el minden akadályt az útból, tegyünk félre minden világi hívságot és kívánságot, ami akadályoz bennünket abban, hogy egy őszinte, személyes közösségben éljünk a mi Urunk Istenünkkel.
Jézus Krisztus az Ő első eljövetelekor, az Ő halálával és feltámadásával lehetővé tette számunkra a bűneinkből, a hitetlenségből, a kárhozatból való kiszabadulást. Amikor pedig másodszor jön el, akkor megvizsgálja, hogy ki élt ezzel a lehetőséggel. Ki az, aki megragadta az Ő megmentő kezét? Ki az, aki élt a felajánlott szabadsággal? Ki az, aki elindult, és ki az, aki hűségesen megmaradt az Ő követésében? Ki az, aki mindvégig kitartott Krisztus mellett, és elvégezte a rá bízott munkát?
Azért, hogy az ítélet napja ne váratlanul és felkészületlenül érjen minket, meg kell tanulnunk felelősen élni, felelősen gondolkozni, és felelősen dönteni. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Azt, hogy mostantól fogva egész életünket az örökkévalóság szempontjából szemléljük. Engedjük, hogy Isten Szentlelke megtanítson minket Isten szemével látni a dolgokat: a jelentéktelen dolgokat kicsinek és aprónak, a nagy dolgokat pedig valóban nagynak látni. Mindezt azért, hogy a dolgok visszanyerjék az Istentől rendelt, helyes arányukat.
„Törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatra, talán oltalmat találtok az Úr haragjának napján!” /Zof. 2,3/ „Jaj a lázadozó, beszennyezett és erőszakos városnak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadta meg az intést, nem bízott az Úrban, nem járult Isten elé.” /Zof. 3,2/
Isten Szentlelke arra kér most téged, hogy te hallgass a szóra, fogadd meg az intést, bízzál az Úrban. Járulj bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy számodra majd egykor az Úr napja az öröm napjává lehessen!
Ha kész vagy most önvizsgálatot tartani, és megragadni Isten kegyelmét, akkor mondd el ezt az imádságot:
Mennyei Atyám! Jézus Krisztus nevében kérlek, bocsásd meg nekem, hogy sok mindenben felelőtlenül és könnyelműen élem az életemet. Szabadíts meg engem minden kicsi és nagy felelőtlenségtől.
Jöjj, Szentlélek, taníts meg Isten törvénye szerint, felelősen élni és gondolkodni. Add meg nekem, hogy az Úr napja ne a harag és ítélet napja, hanem az öröm és vigasztalás napja legyen majd a számomra. Ámen