Zsidókhoz írt levél 13,14

Isten tenyerén – 3. rész
Kilencen voltunk testvérek: 5 leány és 4 fiú. Én hatodik gyermekként érkeztem meg 1960 nyarán. Édesapám akkor Bihardancsházán volt református lelkész. De már nem sokáig, mert 1961 tavaszán levették róla a palástot az evangélizációs szolgálatai miatt. Így került ki a családunk a „semmibe”. És most rögtön javítom is magamat: egyáltalán nem a „semmibe”, sokkal inkább az Isten tenyerébe.
Mert ha visszatekintek eddigi életemre, újból és újból megerősödik bennem: engem az Isten mindig a tenyerén hordott. Védett, oltalmazott és a sorsdöntő pillanatokban időben közbeavatkozott.
Ugyanakkor az e világon való hontalanság érzése nagyon mélyen belém ivódott. Ezért is jelentett számomra a megtérésem mindent. Mert akkor egy örök hazát kaptam: a mennyei otthont. Jézusban pedig a legjobb barátot: személyes Megváltómat. Általa ismertem meg az én mennyei Atyámat, Akinek a szeretete örök. Őbenne nincs változás, sem változásnak árnyéka. Nincs benne hangulatingadozás, nincs benne részrehajlás és személyválogatás.
Az általános iskola felső négy osztályában a Kaposvári MÁV Kollégium (ma: Lorántffy Zsuzsanna Református Kollégium) növendéke voltam. Ezt az Otthont 1896-ban építették az ország különböző területein élő vasutasok gyermekei számára. Mivel Édesapám akkor a MÁV-nál dolgozott, így kerültünk mi, lányok Kaposvárra, a fiútestvéreim pedig Bodrogolasziba, majd Kőszegre.
Milyennek láttam én ezt az internátust? Mint egy csodálatos palotát. Három és fél méter széles folyosókkal, hatalmas, világos ablakokkal. Egy tágas aulával és a lenyűgöző díszlépcsővel.
A földszinten voltak a tantermek, vendégszobák, irodák, a mosoda, az udvarra néző óriási ebédlő és a kedves igazgató bácsi lakása. Az emeleten 8 nagy hálószoba, mindegyik öt és fél méter belmagassággal. Itt voltak a mosdók és a fürdőszobák is, valamint az orvosi rendelő és a betegszoba.
És a hatalmas díszterem. Mellette pedig a zeneszoba. Ide járt be hozzánk tanítani egy zongoratanár. Nagyon szerettem zongorázni. Sokszor elkéredzkedtem az osztályból, hogy gyakorolhassak. Ilyenkor egy kicsit ki tudtam szakadni az intézeti lét nagy nyüzsgéséből.
Amúgy minden tárgyat szívesen tanultam, különösen a matematikát. Abból területi versenyeket is nyertem. Nagyon szerettem olvasni, és ezért örültem, hogy minden tanév végén sok jutalomkönyvet kaptam.
Amikor a 8. osztály után itt elballagtam, nem is sejtettem, hogy egy egészen új szakasza kezdődik majd az életemnek. (2. rész) Kaposvár is csak egy állomás volt számomra az örökkévaló haza felé, ahova már azon a nyáron meg is kaptam a meghívót. (1. rész)
Azóta sokszor elmondom ezt az imádságot:
Úr Jézus Krisztus! Te nem akarod, hogy a szívem bármihez is hozzánőjjön ezen a földön. Szentlelked és Igéd által szüntelenül hívsz, magadhoz hívsz, mindig egyre közelebb. E földi zarándoklétben segíts, hogy soha el ne felejtsem: mindig, mindenkor és mindenben Téged, az Eljövendőt keressem. Ámen

Kertész Péterné Horváth Ilona lelkipásztor