1161 Budapest, Budapesti út 82. iroda@refsashalom.hu +36-30-491-8473

Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Úrban reménykedtek!

Zsoltárok 31,25

Krízishelyzetben derül ki mindig, hogy az ember mire alapozta az életét. A Biblia azt mondja, hogy a csupán munkára, hírnévre, vagyonra, emberi lehetőségekre alapozott élet olyan, mint a homokra épített ház, amely a legkisebb vihartól is elkezd süllyedni, s az erős vihar pedig kártyavárként dönti össze.
Ilyen időket élünk most: embert próbáló, lelket megrázó, életünk megszokott menetét felfordító, minden nap új feladatok, kihívások elé állító ‘viharos’, fenyegető időket. Itt a koronavírus! A mi országunkat is elérte, a magyar embert is megfertőzte. Ilyet korábban csak filmekben láttunk, történelem könyvekben olvastunk. S most itt van, jön és támad. Kór, mely felülhaladja az emberi testben lévő gyógyító erőt, az ember jelenlegi tudását, s folyamatosan szedi áldozatait.
Mit tegyünk? Kihez meneküljünk? Kitől várjunk segítséget? Utazzunk vidékre, utazzunk a hegyekbe? Melyik irányba szaladjunk a vírus elől?
A Biblia azt mondja: Szaladj Krisztushoz, állj a Kősziklára, Nála még van hely (2.Mózes 33,21).
Reménykedj a mindenható Istenben, bízd Reá magadat!
A Kőszikla megtart, Krisztus megtart, nem engedi, hogy elsodorjon, elborítson az ár. Krisztusé minden hatalom mennyen és földön. Hatalommal parancsol ma is szélnek, viharnak, hatalmas hullámoknak, mindenféle bajnak, betegségnek: Állj! Eddig, és nem tovább!
Jézus Krisztus, az Isten Fia, aki meghalt érted a kereszten, magára vette bűneid büntetését, kifizette minden adósságodat, majd harmadnapra feltámadt, Ő hív most téged. Ő tud neked segíteni. Megerősíti az immunrendszeredet, csontjaidat megőrzi, sejtjeidet, szöveteidet megépíti, egészségessé teszi.
Bízzál Őbenne! Akkor a megváltás erői beleáradnak az életedbe, s igaz lesz az Ige: ‘ Én vagyok az Úr, a te gyógyítód.’ (2.Mózes 15,26)
Most rajtad a sor. Te döntesz. Kőszikla vagy homok? Élet vagy halál? Örökkévaló vagy múlandó? Hit vagy hitetlenség? Bizalom vagy kétség?
Dönts ma jól! Válaszd Krisztust, a Kősziklát! Állj rá Isten minden ígéretére, hogy az Isten kegyelme erőssé és bátorrá tegye a szívedet! Ne várj holnapig!

Imádkozzunk:
Úr Jézus Krisztus! Istennek Fia, aki meghaltál értem a kereszten. Imádom szent Nevedet, mely minden név felett való. Hiszek Benned, Rád bízom magamat. Te vagy kősziklám, oltalmam és menedékem. Adj nekem egy erős és bátor szívet, mert én Hozzád menekülök, míg elvonulnak a veszedelmek! Ámen