Budapest Rákosszentmihály-Sashalmi Református Egyházközség
Templomtorony
Isten iránti hálaadással közöljük a gyülekezetünk tagjaival és pártfogóival, hogy a templomunk tornyának renoválása befejeződött. Az alábbi képen látható az eredmény. Az 5,5 milliós beruházást a XVI. kerületi Önkormányzat a Polgármesteri keretből 2,7 millió forinttal támogatta.
A felújításhoz szükséges további fedezetet gyülekezetünk tagjai és egyéni adakozók adományai biztosították.
Ezennel is köszönjük a Polgármester úrnak, hogy jó szívvel támogatta ezt a felújítást, és lehetővé tette számunkra az Önkormányzat támogatását. Valamint köszönjük a jókedvű adakozók adományait.
Isten áldása legyen a templomunkon és mindazokon, akik ebben a hajlékban Isten Igéjét hallgatják. „Ezt mondja az Úr: Az én házamat imádság házának fogják majd nevezni, minden nép számára!” Ézsaiás könyve 56,7
Alkalmaink
Kedd este 6 óra: Bibliatanulmányozás nőknek: Új kollekció – mennyei ruhatár Csütörtök este 6 óra: Bibliatanulmányozás férfiaknak: Hithősök – KeményLegények Szombat 8-12. óra: Templomudvar rendezése férfiaknak Böjt 5. vasárnapja de. 10 órakor: Istentiszteletúrvacsorával – gyermekistentisztelet
Adományainkat az alábbi számlaszámra való utalással tehetjük meg. Isten áldja meg a jókedvű adakozókat!
SZÁMLASZÁM 12011409-00116263-00100004 Raiffeisen Bank
Templomtorony
Isten iránti hálaadással közöljük a gyülekezetünk tagjaival és pártfogóival, hogy a templomunk tornyának renoválása befejeződött. Az alábbi képen látható az eredmény. Az 5,5 milliós beruházást a XVI. kerületi Önkormányzat a Polgármesteri keretből 2,7 millió forinttal támogatta.
A felújításhoz szükséges további fedezetet gyülekezetünk tagjai és egyéni adakozók adományai biztosították.
Ezennel is köszönjük a Polgármester úrnak, hogy jó szívvel támogatta ezt a felújítást, és lehetővé tette számunkra az Önkormányzat támogatását. Valamint köszönjük a jókedvű adakozók adományait.
Isten áldása legyen a templomunkon és mindazokon, akik ebben a hajlékban Isten Igéjét hallgatják.
„Ezt mondja az Úr: Az én házamat imádság házának fogják majd nevezni, minden nép számára!” Ézsaiás könyve 56,7
Alkalmaink
Kedd este 6 óra: Bibliatanulmányozás nőknek: Új kollekció – mennyei ruhatár
Csütörtök este 6 óra: Bibliatanulmányozás férfiaknak: Hithősök – KeményLegények
Szombat 8-12. óra: Templomudvar rendezése férfiaknak
Böjt 5. vasárnapja de. 10 órakor: Istentisztelet úrvacsorával – gyermekistentisztelet
Adományainkat az alábbi számlaszámra való utalással tehetjük meg. Isten áldja meg a jókedvű adakozókat!
SZÁMLASZÁM
12011409-00116263-00100004
Raiffeisen Bank
LELKIGONDOZÓI VONAL:
06-30-491-8473
GYÜLEKEZETÜNK LELKÉSZEI
GYÜLEKEZETÜNK YOUTUBE-CSATORNÁJA
GYÜLEKEZETÜNK FACEBOOK-OLDALA
Dicsérjük az Urat!
ISTEN TENYERÉN