1161 Budapest, Budapesti út 82. iroda@refsashalom.hu +36-30-491-8473

Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.

  Péter első levele 1,8-9

A Biblia olyan sokszor és olyan világosan beszél az üdvösségről. Ezzel lehetővé teszi számunkra azt, hogy többé ne legyen ez a szó megfoghatatlan, homályos és ködös előttünk.
Az üdvösség szó jelentése nagyon egyszerű: közösség Istennel. Az Istennel közösségben megélt és lefolytatott életet jelenti. Ezért a hívő ember életében az üdvösség már itt a földön elkezdődik.
Aki e földi életét ebben az üdvösséges állapotban, az Istennel való közösségben éli, az válik a szó nemes és valódi értelmében igazán emberré.
Az első bűneset óta mindnyájan üdvösség nélkül születünk. De Jézus Krisztus utánunk jött, és utat készített számunkra az Istennel való közösségbe. Abba a közösségbe, amit egykor elveszítettünk az első ember engedetlensége és lázadása miatt.
Jézus előttünk jár ezen az úton, kísér bennünket. Szentlelke és Igéje által vezet, és az Őbenne hívőknek mindig megmutatja a következő lépést.
Ez az üdvösség evangéliuma hangzik ma is a számunkra: nem kell úgy meghalnunk, ahogy születtünk. Nem kell tovább Isten nélkül élnünk, visszatérhetünk a Vele való közösségbe, és így elérjük hitünk célját: lelkünk üdvösségét.
Akik belépnek az üdvösségbe a Jézus Krisztusba vetett hit által, azokat Isten megigazítja, megszenteli és megdicsőíti. /Róm 8,29-30/ Mit jelent ez a mi számunkra?
Isten megigazít = Jézus Krisztus érdeméért megbocsátja minden bűnünket.
Isten megszentel = Szentlelke és Igéje által Krisztushoz hasonlóvá formál minket.
Isten megdicsőít = befogad a mennyei közösségbe, az örökkévalóságba, ahol mi is részesedünk Krisztus dicsőségében.
Istennek ez a hatalmas szabadító tette arra való, hogy alázatossá, hálássá és bizonyossá tegyen minket. Mert mindezt nem érdemeljük meg. Ez Isten ajándéka, ingyen kegyelemből, Jézus Krisztus érdeméért mindannyiunk számára.
Ahogy ezt Pál apostol mondja: „Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.” /2Tim 1,10/
Így adott nekünk Isten örök életet. És ez az élet Krisztusban, az Ő Fiában van. /1Jn 5,11/
Imádkozzunk:
Úr Jézus Krisztus! Szeretlek Téged, pedig nem láttalak. Hiszek Benned, bár most sem látlak. De kimondhatatlan és dicsőült örömmel örvendezek, mert elértem hitem célját: a lelkem üdvösségét.
Ámen