Mert nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttem, de az ellenfél is sok.

Pál első levele a korinthusiakhoz 16,8

Isten tenyerén – 79. rész
Már éppen 10 évet töltöttünk el Zámolyon, amikor 1996 tavaszán az egyik vasárnapi istentiszteletünkön vendégek érkeztek hozzánk. Amint később kiderült, Pápáról jöttek, és lelkésznézőben voltak ott.
Nagyon meglepődtek, hogy milyen sok fiatal van az istentiszteleten. A presbiterekkel is beszélgettek, akik örömmel mutatták meg nekik a kívül-belül szépen felújított zámolyi templomot és a parókiát.
Mi pedig megvendégeltük őket frissen sült bundáskenyérrel. Ezután feltették nekünk a kérdést: Elindulnánk-e a Pápai Református Egyházközségben nyugdíjba vonulás miatt megüresedett lelkészi állás betöltéséért folytatott küzdelemben?
Ugyanis nagyon sok a jelentkező. Eddig összesen 17. De ők nagyon szeretnék, ha mi is felkerülnénk a jelöltek listájára.
Kértünk egy kis gondolkodási időt. Imádságban elkezdtük keresni az Úr akaratát. És aztán békességet nyertünk a lelkünkben arra nézve, hogy induljunk el a választáson.
Így került sor néhány hét múlva a Férjem bemutatkozó szolgálatára a pápai gyülekezetben. Az istentisztelet után találkoztunk az ottani presbiterekkel és Hargita Pál nyugdíjba vonult lelkipásztorral. Bemutatkoztunk, majd a kérdéseikre válaszoltunk.
A beszélgetés során kiderült, hogy én Horváth Zoltán református lelkésznek vagyok a leánya. Annak a Horváth Zoltánnak, akit 1961-ben megfosztottak a palástjától, de a rendszerváltás után, 1990 tavaszán, újra visszahelyeztek a bihardancsházai gyülekezetbe. Arra a helyre, ahol 30 évvel azelőtt félbeszakadt a szolgálata.
Hargita Pali bácsi nagyon megörült ennek a hírnek. Elmondta, hogy az 50-es években sokat szolgált együtt édesapámmal. Jártak Dunántúl több gyülekezetében, és együtt végeztek evangélizációs szolgálatokat.
Végül megérkezett a lelkészválasztás hivatalos végeredménye, mely szerint 1996. július 1-től a Pápai Református Egyházközség új lelkipásztora Kertész Péter lett.
Nagy várakozással, imádságos lélekkel készültünk a új helyen való szolgálatra. A zámolyi gyülekezet nehezen akart minket elengedni. Többen meg is nehezteltek ránk.
Mi pedig akkor még nem nagyon tudtuk, hogy mi vár minket Pápán. Csak annyit, amennyit az Igéből kaptunk. Hogy “nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott előttünk, de az ellenfél is sok”.
Bizony így volt. Voltak jóakaróink, egyszerű, Isten Igéjére szomjazó lelkek. És voltak olyanok, akik irigykedtek ránk, és mindig azt nézték, hogy mibe lehet belekötni. /Jer 20,10/
Az ősz folyamán engem is megválasztottak második lelkésznek. Így a közös beiktatásunkra november 10-én került sor.
Azután is naponként az Úrhoz kiáltottunk: Urunk, Istenünk! Segíts meg minket! Add Szentlelked erejét és vezetését, hogy el ne vesszünk. Jézus nevében kérünk. Ámen

Kertész Péterné Horváth Ilona református lelkész