Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét: hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.

Pál második levele a korinthusiakhoz 8,9

Isten tenyerén – 82. rész
Még Debrecenben, amikor a Kossuth Lajos Gimnáziumba jártam (1974-78), azt mondta nekem az egyik osztálytársam: „Engem azért nem érdekel ez az egész Jézus-ügy, mert Jézus mindig csak el akar venni tőlem. Egy csomó jó dolgot. Éppen azokat, amelyeket én nagyon szeretek. Ezért kérlek, hagyjál engem békén! Ne emlegesd nekem többé Jézus nevét!”
Én akkor nagyon szomorú lettem. Mélységesen fájt az újjászületett, megtért lelkemnek az, hogy ő Jézust így látja. Egy olyan valakinek, aki megszegényít minket. Aki csak elveszi tőlünk mindazt, amit mi nagyon kedvelünk.
Ezért elhatároztam, hogy névnapjára megajándékozom majd egy igéskártyával. Ezt az Igét írtam rá: „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké.” /1Pt 1,24/
Amikor elolvasta, először nagyon meglepődött. Azután annyit mondott: „Ez nagyon szép. Majd gondolkodom rajta.”
Később eljött velem a Mester utcai ifinkbe. Elkezdte olvasni a Bibliát is. Érettségi után én elkerültem Debrecenből, így azóta nem tudom, hogy miként alakult az élete.
Vajon megnyerte-e Krisztus gazdagságát? Vajon most már tudja-e azt, hogy Jézus nem szegénnyé tesz minket, hanem meggazdagít?
Milyen sokan vannak ma is olyanok közöttünk, akik féltik magukat Jézustól… Akik Jézus keresztjét és váltsághalálát nem a meggazdagodás, a gyógyulás és szabadulás helyének látják. Hanem sokkal inkább a vereség, a veszteség és a megszegényedés helyének.
Akkor tegyük fel a kérdést mi is: Vajon miért csúsztak ki a maradandó, az örökkévaló értékek a kezeink közül? Miért kezdtünk el romlandó kincseket, hamar elmúló dicsőséget keresni magunknak?
Mert megengedtük a Gonosznak, hogy elámítson, megigézzen bennünket. Úgy elvarázsolt minket, hogy már észre sem vesszük, hogy a mulandó gazdagságért való hajszában teljesen kimerültünk. És már alig marad időnk és energiánk az igazi kincsek gyűjtésére.
Ma is őszintén így imádkozom:
Úr Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy Te elhagytad a menny gazdagságát és dicsőségét. Szegénnyé lettél azért, hogy engem meggazdagíts. Igazi, maradandó, soha el nem múló kincseket szereztél meg a számomra halálod és feltámadásod által.
Szentlelked által adj erőt és bátorságot nekem ahhoz, hogy az Általad készített gazdagságért minden múlandó hiábavalóságot örömmel kárba veszni hagyjak. Ámen

Kertész Péterné Horváth Ilona református lelkész