1161 Budapest, Budapesti út 82. iroda@refsashalom.hu +36-30-491-8473

Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!

Péter második levele 3,18

Isten tenyerén – 249. rész
Azt mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a tavalyi első osztályosok idén szeptemberben másodikosok lettek. Azt is tudjuk, hogy a tavalyi másodikosok a harmadik osztályt kezdték el. És így tovább. Szépen sorban. Itt nem lehet ugrálni kettesével vagy hármasával, mert megvan ennek a szép rendje.
Akkor vajon miért gondoljuk azt, hogy a lelki életünk fejlődésének nincs semmiféle szép egymásutánisága? Miért gondoljuk azt, hogy keresztyén életünk fejlődésének nincsenek egymásra épülő állomásai, hanem csak úgy ugrálhatunk össze-vissza a magunk elképzelései szerint.
Ma próbáltam valakinek elmagyarázni, hogy valaki lehet évtizedek óta a gyülekezetben anélkül, hogy komolyan venné az Úr Igéjének való engedelmességet. Ezért rövid időn belül le fogják, vagy már le is előzték őt azok a később jövők, akik az Isten Igéjét nemcsak hallgatják, hanem alázatos szívvel befogadják és meg is tartják.
Természetesen mindig elsiratom azokat, akik a keresztyénséget csak hóbortnak, egy vicces dolognak, esetleg egy érvényesülési lehetőségnek tartják. Mert milyen klassz lehetőség manapság értelmes, hívő emberek között lenni… A probléma azonban mindig akkor jelentkezik, amikor komolyra fordul a dolog.
És most fel is kell tennünk a nagy kérdést? Mi az, ami leginkább segíti a Krisztusban való hitünk növekedését és erősödését?
A Krisztus nevéért való gyalázat elhordozása. Amikor azért gyűlölnek engem, mert én Krisztushoz tartozom, és Neki akarok mindenben engedelmeskedni.
Tegnap az ifjúsági órán elmondtam a fiataloknak, hogy a gonosz beszédekkel meghívjuk a gonosz erőket az életünkbe. És ezek a gonosz és tisztátalan lelkek gondoskodni fognak arról, hogy még több bántó, rágalmazó, hazug beszédeket szóljunk.
Ezért ha valaki azt akarja, hogy Isten szent jelenléte és védelme vegye körül az életét, akkor sürgősen hagyja abba az Isten Igéjével való felelőtlen játszadozást. Sokkal inkább kezdje el szeretni és tisztelni Isten szavát. Legyen kész mindig minden helyzetben megvallani Krisztus nevét, és keresni az Ő tetszését és jóakaratát.
Ma így imádkozom: Úr Jézus Krisztus! Szentlelked által add meg nekem, hogy soha ne álljon meg a fejlődés a hitemben és az előrehaladás az életemben. Hadd növekedjek naponként a kegyelemben és a Te megismerésedben. Adj nekem mindehhez elég alázatot és engedelmességet. Legyen Tiéd a dicsőség most és az örökkévalóságban. Ámen

Kertész Péterné Horváth Ilona református lelkész