1161 Budapest, Budapesti út 82. iroda@refsashalom.hu +36-30-491-8473

Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.

Zsidókhoz írt levél 10,38

Isten tenyerén – 57. rész
Amikor 1985 októberében az éppen kétéves Péter fiúnkkal és a tízhónapos Ilka lányunkkal együtt beültünk az autóba, és elindultunk az új otthonunk felé, egy dolgot biztosan tudtunk. Azt, hogy az Úr Zámolyra hív bennünket.
Másképpen el sem indultunk volna. De Isten az ő Igéjéből többször is megerősítette ezt a számunkra, és világossá tette: a Gerjenben való szolgálatunk ideje lezáródott, és most kezdődik egy új.
És az milyen lesz? Mi vár ott ránk? És kik várnak ránk? Szükség lesz arra az evangéliumra, amit mi hirdetünk? Lesznek olyanok, akik majd örömmel befogadják az Igét a szívükbe?
Ahogy utaztunk Zámoly felé, előttünk haladt a teherautó, amire felpakoltuk az összes addig összegyűjtött cókmókunkat. Mik is voltak ezek? Egy szekrénysor, egy franciaágy, két kis konyhaszekrény, egy kis asztal és egy nagy asztal (az a bizonyos gyertyaégette). Néhány szék, konyhai edények, hűtőszekrény, két kiságy és a babakocsi.
Valamint a sok-sok könyv. Mert abból már akkor is sok volt nekünk. Keresztyén irodalom, teológiai tankönyvek, szótárak és konkordanciák. Hát ennyi volt! Nem álom, hanem valóság volt: elköltöztünk.
A gyülekezetből hoztak nekünk két szeneskályhát, így a hideg, nyirkos őszi napokon be tudtunk fűteni. Sajnos nem tökéletesen, mert a falak nem tudtak átmelegedni. Így történhetett meg az, hogy a kislányunkat néhány nap után be kellett vinni a székesfehérvári kórházba. Magas lázzal és hurutos köhögéssel.
A fertőző osztályra került. Látogatáskor csak az ablakon keresztül láthattuk őt. Egész nap a kiságyban volt, és amikor hazavittük, megdöbbenve láttuk, hogy ez alatt az idő alatt teljesen elfelejtett járni. Így otthon elölről kellett kezdeni a lépegetés tudományát. De hála Istennek, ez egyre jobban sikerült!
Akkoriban kb. tízen jártak istentiszteletre, többségében a 48-ban Alcsúton megtért hívők. A templom teljesen használaton kívül volt. A régi lelkészlakás egyik szobájában tartottuk a gyülekezeti alkalmakat.
És ahogy teltek a hetek, egyre többen lettünk. Karácsonyra már nem fértünk be a szobába. Ezért ki kellett venni egy félméter vastag falat. Így nagyobbítottuk meg ezt a helyiséget a mellette lévő lelkészi hivatallal.
Minden egyes nap előre kellett néznünk: Isten ígéreteire. Lépésről-lépésre vezetett minket az Úr. És mindig adott számunkra olyan jeleket, melyek által azt üzente nekünk: „Veletek vagyok. Ne féljetek!”
Napi imádságunk volt:
Urunk, Jézus Krisztus! Taníts minket hitben járni, hitből élni, és soha meg nem hátrálni. Szentlelked által adj nekünk minden napra elegendő erőt és kegyelmet. Ámen

Kertész Péterné Horváth Ilona református lelkész