A nép közül senki sem tudta megkülönböztetni az örömujjongás hangját a sírás hangjától, mert a nép igen hangosan ujjongott, és messzire hallatszott a hangja.

Ezsdrás könyve 3,13

Isten tenyerén – 110. rész
Szombaton volt a nagy ünnep. Hálaadás. Isten kegyelméért. Az Ő jóságáért és végtelen szeretetéért. Mert befejeződött a templomunk külső renoválása.
Vajon miért fáradunk és küzdünk? Miért fontos nekünk a templom, az Isten háza? Miért fáj nekünk az, ha beázik, ha omlik róla a vakolat, és ha a tornyába beköltöznek a galambok?
Kicsi gyermekkoromtól kezdve megtanultam, hogy Istennek mindig a legjobbat és a legszebbet adjuk ajándékképpen. Hiszen Ő is a legdrágábbat adta nekünk. A legszebbet, a legtisztábbat, a legszeretettebbet: az Ő egyszülött Fiát.
És mi mit tettünk Vele? Hogyan bántunk Vele? A Szenttel, a Tisztával, az Ártatlannal? Mivé lett Ő a kezünkben? Vigyáztunk Rá? Óvtuk Őt és védelmeztük?
Ilyenkor, hálaadás ünnepén először is egy mélységes bűnbánat van a szívemben. Mert sokkal jobban is tehettem volna. Sokkal vidámabban és nagyobb hittel is tehettem volna. Sokkal okosabban is tehettem volna. Sokkal odaszántabb és eltökéltebb is lehettem volna.
Ugyanakkor látom Isten jóságát, türelmét és felfoghatatlan irgalmát, amellyel hordozott minket. Ahogy ezt az énekben is megénekeltük: „Minden utamban hű voltál, egész életemben jó voltál. Minden erőmmel, míg élek, éneklem a Te jóságodat.”
Mert miért is vannak az ünnepek az életünkben? Azért, hogy a sok készülődés, lótás-futás és izgalmak után megnyugodjunk az Isten jelenlétében. Hogy megálljunk az Ő szent színe előtt, sírjunk és nevessünk, és megvalljuk: jó az Isten.
Nem felejtkezett el rólunk. Velünk volt megaláztatásainkban, nehézségeink és kilátástalannak tűnő helyzeteink közepette. Tenyerén hordozott minket. Igéjével, kegyelmével és Szentlelke erejével támogatott.
Megdöbbenve hallom óvodásoktól és iskolásoktól egyaránt, hogy egyre több szülinapi bulin a rendezvényszervezők nagy ötlete az, hogy a gyermekek vegyenek a nyakukba egy kígyót, és engedjék, hogy az a nyakuk köré tekeredjen. Simogassák meg, és szoktassák magukat a kígyó jelenlétéhez.
Isten Igéje valami egészen másról beszél nekünk. Arról, hogy Jézus az ősi kígyót, a bűnt, a halált, a kínt, poklot és minden szenvedés jaját legyőzte. Mert meghalt, de harmadnapra feltámadt. Ezért nekünk nem a kígyó jelenlétét kell megszoknunk, hanem szoktatni kell magunkat Jézus Krisztus győzelméhez. És engednünk kell, hogy az Ő nevének ereje által megszabaduljunk minden nyakunk köré tekeredő és bennünket fojtogatni akaró démoni erőtől és befolyástól.
Ezért így imádkozom: Úr Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy ünnepet szereztél nekünk. Sírtunk és nevettünk, és messzire elhallatszott a hangunk. Mert Téged ünnepeltünk. A Te jóságodat és hűségedet. Minden gonosz erő feletti diadalodat. Amelyet közöltél velünk, és Szentlelked ereje által hatalmasan megbizonyítottál közöttünk. Áldott legyen a Te Neved! Ámen

Kertész Péterné Horváth Ilona református lelkipásztor