Minden vasárnap templomba jártunk. Magammal nagyon megelégedett voltam, mert igyekeztem az erkölcsi tanításokat megtartani, de Isten másként látta az életemet, mert Ő mélyebbre akart vinni a hit útján.

A második világháború utáni időben Isten lelki ébredést adott a Református Egyházban. A háború viharai között sokan élték át Isten megmentő kegyelmét és fogadalmat tettek egy új élet kezdésére. A sok borzalom és megpróbáltatás Istenhez vezette az összetört szívű embereket. Falunkban is egyre többen élő hitre jutottak, és megváltozott az életük. Templomunk az evangélizációk alkalmával zsúfolásig megtelt az új életre vágyókkal. Volt olyan alkalom, melyen csaknem 50 ember fogadta be az Úr Jézust a szívébe. A megtért fiatalok engem is bíztattak, hogy térjek meg, és menjek velük a közösségi alkalmakra. Először az volt bennem, hogy nekem rendes életem van, nincs miből megtérni. Végül engedtem unszolásuknak és elmentem velük egy alcsúti (Fejér megye) konferenciára, 1948 augusztusában.

Már az odamenetel különleges volt, hiszen olyan nagy számú fiatalság utazott oda, hogy Záhonyból külön vonatokat indítottak. Alcsúton nagyon megfogott a háromezer fiatal éneklése és az ott elhangzott prédikációk. Az egyik különösen megérintett. Jelenések könyve 3:15: „Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév: vajha hideg volnál, vagy hév.” Rájöttem, hogy én vagyok az a langymeleg ember, aki nem nagyon rossz, de nem is lelkesedik, és Isten mértékének nem felel meg. Megvilágosodott előttem, hogy nekem is meg kell változnom. Amikor a lelkész döntésre szólította fel a hallgatóságot, én is felálltam, ezzel is kifejezve, hogy Jézust befogadom az életem Urának, átadva neki a főhelyet.

Teljesen megváltozott az életem. Ezután már örömmel vettem rész a közösségi órákon, elkezdtem olvasni naponta a Bibliát, hogy Isten vezessen életem dolgaiban. Ekkor kaptam azt az igét, melyben ez áll: „Senki a te ifjúságodat meg ne vesse; hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.” (1 Timóteus 4:12) Ez lett az életem vezérfonala, mindig ezt igyekeztem megvalósítani.

Mint fiatal embernek, nekem is nagy problémám volt a párválasztás; ki a hozzám illő, Istentől rendelt társ. Évekig imádkoztam, hogy Isten mutassa meg az Ő akaratát, végül rátaláltam életem párjára, akivel ebben az évben vagyunk 50 éves házasok. Isten három fiúgyermekkel és 10 unokával ajándékozott meg minket. Sok nehézség volt az életünkben, mindig beosztással kellett élnünk, de Isten csodálatosan hordozott minket, erőt adott nekünk, és a próbákkal együtt mindig elkészítette a kimenekedést is.

1975-től vagyok presbiter, 4 évig főgondnok voltam, az utóbbi 12 évben pedig missziói gondnok. Öregkoromra is sok örömöm van a szolgálatban. Feleségemmel időseket, betegeket látogatunk, vasárnaponként autóval elhozzuk őket a templomba, hogy részesedjenek az istentiszteletek áldásában. Hálás vagyok Istennek, hogy 79 évesen is használ az Ő országának építésében.

A lelkész házaspár nagyon nagy szeretettel és gondviseléssel fogadott bennünket és segítette élő hitre jutásunkat. A konfirmációnk után, ébredező hitünkkel éreztük igazán, hogy már nem csak templomlátogatók vagyunk, hanem Krisztus befogadásával és az úrvacsorai kegyelemben való részesedés által, mi is Isten gyermekeivé lettünk. Nagy boldogság megvallani a Szentlélek munkáját, életünkre tett újjáteremtő erejét. Minden nap hálát adunk az új életünkért, azért, hogy az Úr világosságával beragyogja életünket, kegyelméből megláttuk bűneinket, az Úr Jézus megszabadított, új életet nyertünk általa, már tudunk harcolni a bűneink ellen. Hatalmas érzés megtapasztalni mindennap kiárasztott kegyelmét, irgalmát, szeretetét, hogy gondoskodik rólunk, vezet, irányít bennünket a keskeny úton a mindennapi igéken keresztül, a vasárnapi prédikációkban.

A vasárnap lett a legfontosabb nap a számunkra, melyet az Úrnak szentelhetünk. Emellett azonban nagyon hasznosak és fontosak a hétközi alkalmak, amelyeken az Úrral közösségben lehetünk. A keddi fiatal nők vagy férfiak bibliaórája és a csütörtöki gyülekezeti bibliaóra mind egy újabb lehetőség a hitben való növekedésre. A közös éneklések, egymástól hallott bizonyságtételek, imaközösségek rengeteget segítenek hitünk erősödésében, imádkozásunk buzgóságában, biblia olvasásunk következetességében. Megvallhatjuk testvéreinknek harcainkat, problémáinkat, kétségeinket, örömeinket, szabadulásunkat. Ezeken az alkalmakon, találkozásokon megtudunk többet egymásról, épít minket is, hogy a hitben tapasztaltabbak egy­egy igével, személyesen átélt szabadításuk történetével tesznek bizonyságot az Úr Jézus mellett. Eközben új barátokra, hívő testvérekre leltünk, akikkel nagy áldás együtt imádkozni és az Urat dicsőíteni. Mi is nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy minden kérdésben, teljesen hétköznapi dolgokban is ott van velünk az Úr, aki átsegít a bajokon, Nélküle, az áldása, kegyelme nélkül szinte semmilyen problémán, nehézségen nem tudnánk magunkat átverekedni, de az Ő ereje segít mindent megoldani. Megértettük, és szívünkben érezzük, hogy az életünk célja, értelme Isten dicsőítése, és ez minél jobban sikerül, annál jobban körbevesz minket áldása. Ezt megtapasztalni az egyik legnagyobb dolog a világon, a szeretetét, a kegyelmet, a naponkénti gondoskodását.

Mindig van miért hálát adni: az új életünkért, egymásért, az agapés házasságunkért. Jelenleg is, a legnagyobb dolog, amit kaphattunk áldásként, jutalomként az életünkben: hamarosan érkező gyermekünk. Szinte felfoghatatlan a Tőle érkező szeretet és gondoskodás. Ekkor eszünkbe jut mindig, hogy mi mit adhatunk ezért az Úrnak cserébe. Legnagyobb örömet odaszentelt életünkkel okozhatunk Teremtőnknek, de mindenféle kisebb­nagyobb szolgálatot is bizonyára szívesen fogad tőlünk. Mily nagy az Ő bölcsessége, hogy mindenkinek adott valamilyen tálentumot, amellyel építheti, szolgálhatja, dicsőítheti mennyei királyságát. Örömmel töltött el, hogy a múlt heti templomtakarítás is egy ilyen szolgálatra adott lehetőséget. Úgy éreztük, hasznos munkát végeztünk. Jóleső érzés volt, hogy 25-­30 testvérrel együtt szépíthettük Isten házát kívülről és belülről, és a munka közben sikerült még többet megtudni egymásról. Egy kicsit hozhattunk mi is valamit a templomba, és nemcsak mindig viszünk onnan.

Végszóként hálát szeretnénk adni az Úrnak, hogy ebbe a gyülekezetbe vezetett minket, ahol áldott testvéri közösség tagjai lehetünk. Reméljük, ha Isten akarja és élünk, még sokáig jöhetünk lelkileg töltekezni, szolgálni, adni, és kapni, majd átadni gyer­ mekünknek a templomba járás szeretetét, a testvéri, gyülekezeti közösségben való együttlét örömteli voltát, hisz az Úr Jézus közelsége nélkül az életünk nem ér semmit. Sose feledjük, hogy az Úr Jézus nagy! Nagyobb, mint gondolnánk, Ő a legnagyobb!

Róth Brigitta és Péter

Keresett engem is az Úr Jézus, gyermekségemtől fogva. Szüleim, hogy a számomra legmegfelelőbb neveltetést biztosítsák, nyolcosztályos egyházi gimnáziumba írattak be. A hittanórák, áhítatok, istentiszteletek alkalmával meglehetősen gazdag ismeretanyagra tettem szert a hitről, Isten személyéről, az egyházról és a Bibliáról. Amikor elérkezett a konfirmáció ideje, elkezdtem járni az előkészítő alkalmakra, és szüleimmel betagolódtunk a gyülekezetbe. A konfirmáció maradandó élmény volt a számomra, a fogadalom mélyen megmozgatta az érzelmeimet. Ám bármennyire is sok ismeretem volt, úgy éreztem, hogy az egész keresztyénség rajtam kívül áll, a tudás nem hatja át a szívemet, nem képezi szerves részét az életemnek - ehhez még valaminek történnie kell: találkoznom kell Jézus Krisztussal. A jó neveltetés, a kitűnő tanulmányi teljesítmény, testi edzettség minden bizonnyal elegendő lett volna egy sikeres élet megalapozásához, de én boldog akartam lenni. "Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?" (Mk 8:36)

Egy rosszul sikerült külföldi tartózkodás unalmas napjaiban és értelmetlen semmittevésében jutottam el oda, hogy szívemből megszólítottam imádságban Istent, hogy tegyen valamit, és változtassa meg az én értelmetlen és haszontalan életemet. Még azon a nyáron egy ifjúsági konferenciáról voltam hazautazóban, és néhány fiatal barátom egy idősödő, az élet szükségleteit az élet értelmével összekeverő urat próbált kevés sikerrel Isten útjára visszatéríteni. Azokban az órákban azonban Istennek én voltam a fontos, ugyanis a bácsit célzó szavak az én szívemet találták el. Éreztem, ahogy Isten mindennél hatalmasabb szeretete érint meg, és körül vesz az Ő valóságos, újjáteremtő jelenléte. Keserves, vádló koloncként jöttek elő emlékezetemben bűneim, mulasztásaim, eltékozolt napjaim, de ezzel együtt túláradó örömmel töltött el az a tény, hogy Krisztus a kereszten helyettem szenvedett, minden bűnömért eleget tett, elengedte minden tartozásomat, bocsánatot nyertem, és most tiszta lappal újat kezdhetek Vele az örök életet bizonyosságában: Isten gyermeke lettem.

Az élő Isten munkálkodott a szívemben, és így megkezdödött az életemnek a gyógyulása. Az elkövetkező években elhagytam tinédzserkori bűneimet, megszabadultam félelmektől, hiábavalóságoktól, és még a nehéz idők, sportsérüléseket követő műtétek és egyetemi vizsgák alkalmai is az Úr Jézus kegyelmében, jelenlétében és szeretetében való megerősödésemet szolgálták. Isten Igéje mindennapi olvasmányommá vált, az élettel és erővel telt igaz szavak vezetést, bátorítást, bizalmat és hitet adtak. Az Úr csodálatos: midőn helyes irányba állt be az életem a mennyei távlatok tekintetében, a földi életemre nézve is megértettem az Ő akaratát - így kaptam elhívást a tanári pályára, és hozzám illő Segítőtársat is. Hálás szívvel gondolok arra, hogy zenei képességeimet Isten szolgálatába állítva dicsérhetem Őt, és tehetek Róla bizonyságot már számos saját dallal is.

Az utóbbi időben megértettem, hogy Isten Szent Lelkével kell betöltekeznem, hogy még tisztább, még engedelmesebb életet éljek, hogy Isten minél inkább használjon engem az Ő országának építésében és a lelkek megmentésében. Ezért imádkoztam és meg is tapasztaltam ezt. "Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk." (Róm 8:16). Elmondhatom, valóban csodálatos megtapasztalni azt, ahogy a Szentlélek naponként frissíti, megújítja a testem és a lelkem, ahogy élethelyzetek és igék mélyebb megértésére segít el, és ahogy betegségek múlnak el a Jézus nevében mondott imádság ereje által.

"Lássátok meg, ... milyen mérhetetlenül nagy az Ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével munkálkodik Krisztusban, miután feltámasztotta Őt a halálból." (Ef 1:19-20)

Tavasz Kristóf

Király Zoltán vagyok, feleségem Király Réka, van egy kislányunk Dorottya. Marosvásárhelyen születtünk, ott is nőttünk fel. Református nevelésben részesültünk, konfirmáltunk is. A konfirmáció után még tartott bennem egy ideig a lelkesedésem, de az egyetem évei alatt alábbhagyott, s végül már csak a "kötelező" húsvéti és karácsonyi alkalmakra jártam el. Közben megismertem a feleségemet, és 1999-ben egy új kezdet reményében áttelepültünk Magyarországra. Az első éveket az áttelepülés nehézségei töltötték be. Aztán elérkezettnek láttuk az időt, hogy gyermeket vállaljunk, de sajnos elveszítettük a babát a terhesség második hónapjában. Kiderült, hogy a feleségemnek olyan betegsége van, aminek később komoly következményei lehettek volna, ezért átesett egy pár műtéten.

Értetlenül álltunk az események előtt, éreztük, nem vagyunk urai a helyzetnek. Megértettük, hogy Isten így próbált szólni nekünk, hogy végre Rá is figyeljünk. Ekkor született meg bennünk a döntés, hogy keressünk egy gyülekezetet. Így jutottunk el a Rákosszentmihály-Sashalmi gyülekezetbe, és az igehirdetés, valamint a kedves fogadtatás annyira megtetszett, hogy elhatároztuk, ide még visszajövünk. Ez 2003 szeptemberében volt. Jöttünk minden vasárnap, mert éreztük, hogy itt olyasmit kapunk, amire szükségünk van. A következő évben Isten kegyelméből megszületett a kislányunk. Bekapcsolódtunk a hétköznapi alkalmakba is. Az igehirdetések megtérésre szólítottak bennünket. Ez más volt, mint amit mi eddig megszoktunk. Eleinte azt gondoltam, ez nem nekünk szól, hisz mi jó református templombajárók vagyunk. Elkezdtük olvasni a Bibliát is, egyre inkább nőtt bennünk a vágyakozás Isten nyugalmat adó szeretete iránt.

A nyári gyülekezeti konferenciára a munkám miatt én nem tudtam elmenni, csak a feleségem és a kislányom. Az utolsó két napra elmehettem volna, de ekkor másképp döntöttem, s csak az utolsó napra mentem el, amikor kaptam egy igét: "De amelyek nékem egykor nyereségek voltak, azokat Krisztusért kárnak ítéltem" (Fil 3:7). Megszólalni sem bírtam, annyira szíven talált, mert én nem Krisztust választottam, hanem továbbra is a világot, és annak barátságát. Hazatérve észrevettem, hogy a feleségem megelőzött a hitben. Az egyik baba-mama órán imádkozott a tiszteletes asszonnyal, együtt kérték az Úr Jézust, hogy bocsássa meg az ő bűneit, és költözzön be a szívébe. Közben engem a gyülekezetben presbiteri tisztségre jelöltek. Úgy éreztem, nem vagyok méltó erre a tisztségre, s így kétségek között, de elfogadtam a jelölést.

A nyugtalanságom egyre nőtt. Feleségem kapott egy könyvet, (Sükös Pál: A keskeny úton) amit elkezdett olvasni, és egy percre sem tudta letenni. Csodálkoztam, mitől lehet olyan jó ez a könyv, de ő csak annyit mondott, hogy majd olvassam el én is. Így elkezdtem olvasni, és teljesen magával ragadott, nem tudtam letenni. A végén rájöttem, hogy minden próbálkozásom semmit sem ér, ha nem fogadom el, hogy egyedül csak az Úr Jézus az, aki segíthet rajtam. Ekkor kaptam ezt az igét: "Neki növekednie kell, nekem pedig alább szállanom" (János 3:30). Egyik este, ahogy ezeken gondolkoztam, elkezdtem imádkozni, és megvallani bűneimet, és kértem az Úr Jézust, hogy jöjjön, és költözzön az én szívembe, legyen Ő az Úr az én életemben is. Ekkor olyan nyugalmat kaptam, amit addig nem tapasztaltam, és bizonyosságot, hogy az Úr Jézus befogadott az Ő kegyelmébe. A feleségemnek elmondtam ezt, és közös imádságban (amit azelőtt soha nem tudtunk megtenni) kértük az Úr Istent, legyen segítségünkre ezen az úton, amelyen most elindultunk.

Ezúton is hálát adunk az Istennek, hogy mind a ketten átélhettük az Ő nagy kegyelmét, és mindennap kérjük, hogy töltsön el bennünket az Ő Szentlelkével, hogy legyen erőnk tovább járni a keskeny úton, megvallani hitünket és Megváltónkat, az Úr Jézus Krisztust.

Király Zoltán és Réka

Az élet által felvetett kérdésekre gyerekkorom óta szenvedélyesen kerestem a válaszokat. Mindig valami kapaszkodó után nyúltam, de ezek csak ideiglenes megoldást adtak. Felváltva kerestem a válaszokat zenékben, öltözködésben, sportokban. Amikor kívülállóként néztem az adott stílushoz tartozókat, akkor mindig úgy láttam, hogy bennük már meg van az a válasz, amire nekem még csak a kérdéseim vannak meg. Persze volt egy olyan belépési idő mindig, amíg megszereztem a zenéket, ruhákat stb., és ez minél hosszabb idő volt, annál jobban azt hittem, hogy jobb a stílus az előzőeknél. Miután mindenkinek megfeleltem és tökéletes stílusbeli lettem, akkor se kaptam meg azt, amit vártam még az elindulásnál.

Azt hittem, hogy a kérdésekkel együtt a választ is ugyanott megkapom. Olyan sportokat és stílusokat vettem fel, amiért felfigyelnek rám, vagy a máshogyan gondolkodók megszólnak. Például: sportban többek között a gördeszka, a görkori, a streetball, öltözködésben a rocker, a diszkós, a rapper, az emo és általában az ezekkel együtt járó életforma alatt próbáltam megtalálni az életem miértjeit. Nem érdekelt, hogy az éppen akkori barátok ki fognak közösíteni, hiszen mindig előttem lebegett az új, az ismeretlen. Nem volt akadály, hogy a nemrég vett And1-os cipőt hanyagolnom kellett, és valami Vans-esre lecserélni, mert ezáltal került elém még egy kis remény.

Persze bele csúszott az életembe az alkohol meg sok hasonlóval együtt a cigi is, ezek is irányító örömforrásokká alakultak. Aztán már egy idő után csak az lett a lényeg, hogy túléljem az életet. A suli is elég zavaró tényező lett, hiszen közben nem volt ajánlatos kimenni cigizni, mert a jobban kiképzett tanárok tudták melyik hely a cigizősöké, és ha elkaptak, akkor például jobban nézték volna, hogy puskázok-e a dogáknál. Ami meg eléggé nehezítette volna a túlélési esélyeimet. Persze éltetett a remény, hogy a kapun kívülre kerülök és akkor már enyém lesz az egész világ, kivéve persze, ha unalmas emberekkel kerültem össze, és nem tudtam lerázni őket, mert pl. ugyanarra akartunk menni. Ekkor jöttek be a könyvek, amiket elég jól ismertem, kezdve Darren Shan-tol Stephen King-en áthaladva J. K. Rowling- és hasonlókig eljutva.

Próbáltam mindent kipróbálni, hogy ne ragadjak le semminél, és megőrizzem szabadságomat. Ezért még ha valaminek, pl. a ciginek függője lettem, egyszerüen azt mondtam, hogy most néhány napig abbahagyom és akkor be lesz bizonyítva, hogy nem vagyok függő. Persze azt, hogy éppen mit csináltam gyakran cserélgettem, mert egyik se adott tartós boldogságot, sőt békességet egyáltalán nem. Aztán egy idő után feladtam a keresést és beletörődtem a helyzetembe. Nem érdekelt a sport, nem érdekelt a stílus. A túlélésért való harcot is feladtam, jött ami jött, az nekem megfelelt. Az elvárásaimat is olyan szintre nyomtam le, hogy ne kelljen semmiért se harcolni.

Ekkor lépett be az életembe Jézus, aki messze túlszárnyalta elvárásaimat. Eleinte ez megijesztett, de fel is keltette a kíváncsiságomat, ezért elkezdtem érdeklődni Utána és rendszeres Biblia-olvasásba kezdtem és minden gyülekezeti alkalmon részt vettem, de most már nem kényszerből, hanem azért, mert tudtam, hogy csak ez menthet meg. Ahogy egyre jobban megismertem Jézust és az ő tanításait, megbizonyosodtam, hogy ő a válasz az életemben maguk után eddig csak kiüresedést hagyó kérdéseimre. Ezért döntöttem is Mellette, úgy, hogy személyesen elmondtam Neki a múltamat, bocsánatot kérve mindenért, amit elrontottam, és ő meg is bocsátott nekem mindent. Efelől bizonyosságot nyertem. Az életembe egy új megtapasztalás jött be, a békesség és teljessé lett a boldogságom.

A nyári berekfürdői konferencián megújult élettel vettem részt és már tudtam másoknak is bizonyságot tenni a megoldásról. Nagyon vágytam arra, hogy ne kerüljek vissza a régi állapotomba, ezért kértem Jézustól, hogy töltsön be az ő Szentlelkével, hogy legyen erőm győzelmes életet élni. Egyik reggeli imaközösségben hatalmasan megérintett Isten Lelke és tudtam, hogy mostantól már nem kell félnem a kiüresedéstől és teljes odaadással fogom követni Jézust. Örülök annak, hogy ezen az úton nem vagyok egyedül és egyre többen döntenek Jézus követése mellett.

Így éltem meg én Jézus szavait, hogy: "Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!"

Kertész Dániel